Az Evergrey és a hibátlan előadás újabb diadala Zágrábban (2024)

foto: ALEŠ PODBREŽNIK 2024
0 226

Evergrey (plusz: Inner Vitriol & Klogr)
szerda, 2024. 12. 4.
Zágráb / Močvara / Horvátország


Jó két év telt el egy szempillantás alatt azóta, hogy az Evergrey ljubljanai koncertjén csápoltunk. A banda pályafutását elnézve nyugodtan kijelenthetjük, hogy ma már a progresszív metal világszíntere legendái közé tartoznak. Ráadásul azon hihetetlenül szorgalmas csapatok egyike, amelyeknél a kreativitás a megalakulásuk óta eltelt három derekas évtized után sem apad. A stúdióalbumok rendszeresen, kétéves ritmusban követik egymást, és a színvonal sem ingadozik: kivétel nélkül mindegyik kiemelkedő dalszerzői színvonalat hoz. A legfrissebb „Theories Of Emptiness” (2024, RockLine lemezkritika) is ezt bizonyítja. A zenekar idén késő ősszel új európai turnéra indult, hogy bemutassa. Szerencsére az egyik dátum ismét kényelmes közelségben bukkant fel Szlovéniához, így semmiképp sem akartuk kihagyni a találkozást az Evergreyjel – ezúttal Zágrábban, ahol legutóbb 2019-ben jártak. Az Evergrey ezen az estén összesen immár harmadszor lépett fel a zágrábi Močvara klubban. Aki látta már élőben az Evergreyt, az tudja: ennek a svéd kvintettnek a perfekcionizmusától csak a legjobbat várhatja.

Ezúttal is két előzenekar gondoskodott a bemelegítésről. Elsőként este hét órakor a bolognai olasz Inner Vitriol lépett színpadra. Ők egy nappal korábban csatlakoztak a turnéhoz, amikor Belgrádban adták az első koncertjüket; a turné korábbi állomásain ugyanis ez a szerep a svájci–olasz progresszív metal formációnak, a Virtual Simmetrynek jutott, akiket két évvel korábban a ljubljanai Orto barban már láttunk. Az Inner Vitriol mondhatni adós egy kicsit: 2007 óta működnek, de mindössze egyetlen igazi stúdióalbum van a tarsolyukban, a „Into The Silence I Sink”, amely még 2012-ben jelent meg, és kiemelkedő minősége miatt annak idején elég nagy port kavart. 2023-ban a banda ismét fokozott kreativitásnak adta jelét: megjelent az Endless Spiral kislemez, valamint a Premiata Forneria Marconi – a hetvenes évek kultikus olasz progrockerei – Impressioni di Settembre című dalának feldolgozása, sőt a „Live In Moscow” koncertanyag is. A kvartettet ma két alapító tag, Michele Panepinto dobos és Francesco Lombardo basszusgitáros, valamint Michele Di Lauro gitáros és Gabrielle Gozzi énekes alkotja. Utóbbi például 2023. 3. 3-án a Temperance soraiban már megfordult Ljubljanában, amikor a csapat Tarja fellépése előtt melegítette be a közönséget. Az Inner Vitriolnak fél óra jutott, ami épp elég volt annak belátásához, hogy kivételesen színvonalas zenekarról van szó, amely a progresszív metal klasszikus, jól emészthető formátumán belül jókora adag sötét teátralitást és melankóliát bont ki – ez pedig minden bizonnyal közel hozza őket mindazokhoz, akik aznap este elsősorban az Evergrey miatt jöttek el a Močvarába. Jól olajozott csapat, Gozzi vokálisan erős jelenség, összeszokottságból sincs hiány. A koncertet a régebbi Slowly She Dies-zal nyitották, majd fokozatosan építették a hangulatot, és főként az újonnan megtalált ihletettségüket igazolták a legendás Premiata Forneria Marconi már említett Impressioni di settembre-jének remek feldolgozásával, majd az utána következő új, kiváló saját kislemezdallal, az Endless Spirallal, amely főleg uralkodó refréndallamával vett le a lábunkról. Várjuk tehát a banda új albumát.

Este nyolckor egy újabb olasz zenekaré lett a színpad: a Klogré (ejtsd: ‘Key-log-Are’). Egészen más tésztából gyúrt bandáról van szó, amelynek kifejezésmódja zömök, mélyre hangolt frázisokra épül – ezekből masszív hangfalat húznak fel, ugyanakkor a dalokban jól követhető, megragadó muzikalitást is megőriznek. A Klogr tapasztalt formációnak számít, négy album van a tarsolyukban. A legújabb, negyedik „Fractal Realities” idén október végén jelent meg, és a banda a fellépés során messze ennek szentelte a legtöbb figyelmet: szinte teljes egészében eljátszották. A színpadon a zenekar egyetlen alapító tagja, a karizmatikus énekes-gitáros Gabriele „Rusty” Rustichelli parancsol, rá irányult a reflektorfény oroszlánrésze a show alatt. Szólók szinte nincsenek, vagy minimálisra vannak nyesve – ezekről Rusty gondoskodik a middle-eight részekben, minden más a két gitár masszívan hömpölygő riffelésére és a háttérben álló feszes ritmusszekcióra összpontosít. Emiatt ragad rájuk az alternatív jelző, a vakító riffal és az egyszerű, de megragadó témák pedig honfitársaik, a Lacuna Coil egy-egy rajongójának érdeklődését is felkelthetik. A show-t vizuálisan egy közvetlenül Rusty mögé szerelt vetítővászon is támogatta. A srácok valóban lenyűgöztek azzal a mély atmoszférával, amelyet a koncert alatt felépítettek, és amely egy pillanatra sem engedett – ezúttal nem maradt hely a közönynek. Mindazoknak, akik egy erőteljes riffzuhatagra vágytok, amely a magasba emeli a melankolikus, mégis megragadó muzikalitást, a Klogr ezen az estén garantáltan a színtér egyik igazán szimpatikus új felfedezése volt! A banda, amely az első EP-jükről („Till You Turn”, 2013) származó Guinea Piggel zárta a szettet, pontosan tudja, mit csinál: fejleszti a saját zenei irányvonalát, és művészileg következetesen ki is tart mellette. Rendkívül meggyőző fellépés.

És az Evergrey. Kilenc óra tizenöt perckor. Érdekes, hogy a régiónkban ez a világszerte nagyra becsült és kellően ismert zenekar nem tud nagyjából 300 embernél többet összehozni egy koncertre. Két évvel ezelőtt Ljubljanában is nagyjából ugyanennyien voltak, mint most Zágrábban. A rajongóik viszont egyenesen lángolóak és fanatikusok. Egy csomó szlovén autózott le aznap este Zágrábba, és mivel a Močvara alakra valamivel szélesebb és rövidebb, mint az Orto bar, a klub kellemesen telt ház benyomását keltette.

A banda pontosan azt hozta, amiért jöttünk, és amit vártunk. Felsőbbrendű show. Fék nélkül. Magabiztosan, teljes erőből. Hengerelve. A kvintett összeszokottsága gyakorlatilag hibátlan. Érezhető a tagok közötti rendkívüli összetartás, amit a kiváló stúdióalbumok sorozata (az elmúlt öt évben nem kevesebb mint négy jelent meg) és persze a stabil felállás is igazol, ahol nincs semmi titkolózás, és rendkívüli bajtársiasság uralkodik. A show gerincét a legújabb, kiváló „Theories Of Emptiness” album bemutatása adta. Igazából csak az volt egy csöppet meglepő, hogy a zenekar (a legfrissebb dalokat leszámítva) egyetlen olyan számot sem játszott, amit ne hallottunk volna már két éve Ljubljanában. Ettől az észrevételtől függetlenül azonban egyértelmű volt, hogy aznap este Zágrábban ezzel senki sem foglalkozott. A bandát a megvadult rajongók hihetetlenül lángoló, szívből jövő lelkesedése repítette, akik különösen az első öt sorban tomboltak, és Englunddal együtt minden egyes elénekelt sort fújtak. És éppen ez a közönség és a zenekar között ebben a remek klubhelyszínen pillanatok alatt kialakult kapocs adta a lélegzetelállító koncert legnagyobb hozzáadott értékét. A kémia elképesztő volt! Szikrák pattogtak, áradt a túlcsorduló energia. Bombasztikus. A hangzásban időnként a gitártémák elnyomták a többi elemet, és ezt Rikard Zander billentyűi sínylették meg leginkább – őt amúgy is nehezebb volt észrevenni, a kis klubszínpad hátsó részébe szorult. Ugyanez a hangzásbeli probléma azonban két éve Ljubljanában is hallható volt. Ezért ezt az Evergrey-koncertet is nagyrészt a keverőpultnál (hátul) követtük, ahol a hangkép a legélvezhetőbb volt.

Fontos megjegyzés! Az Evergreynek új dobosa van! A norvég Simen Sandnes az, aki az Evergreyhez való csatlakozása előtt a Temicben, a (norvég!) Shiningban és az Arkentype-ban játszott. Már a színpadra lépéskor és a nyitó Falling From The Sun első ütemeiben vadul robbant be a dobvára mögött – és ez a vadság egy pillanatra sem lankadt. Az Evergrey tehát egy friss hullámmal, megrázkódtatás nélkül vészelte át a cserét ezen a poszton. A zenekar parancsnoka és minden tekintetben fő hajtómotorja, a karizmatikus énekes-gitáros Tom S. Englund továbbra is kiváló formában van hangilag, a csapat másik kulcsfigurája pedig természetesen Henrik Danhange! Megfoghatatlan gitárvirtuóz, aki ismét lélegzetelállító mutatványokkal döbbentett meg. Remek volt közvetlen közelről figyelni a tagok színpadi kommunikációját: a nehéz részeknél szigorú fókusszal követik egymást, szinte minden így oldódik meg. Johan Niemann basszusgitáros, aki immár tizenötödik éve basszusozik az Evergreyben, többször is átvonult a bal oldali pozíciójából Sandneshez vagy a háttérben „elbújt” Zanderhez. Kivételes előadás. Semmi nem csúszik ki a kezük közül. Ez Englund és Danhange tercmeneteire is igaz, amelyek svájci precizitással vannak belőve!

A legjobb koncertek egy szempillantás alatt lepörögnek. Az Evergrey mostani fellépése is ilyen élményt hozott. A műsor nagyrészt az elmúlt évtizedben megjelent albumok anyagára épült. Az egyetlen szám, amely messzebbre nyúlt vissza a zenekar múltjában, a ráadásban „sült el” a Močvarában: a „The Inner Circle” konceptalbumról származó A Touch Of Blessing, amely idén ünnepli 20. évfordulóját, és egyébként is rendszeresen felbukkan a banda turnés setlistjein. Az ember azért vágyna némi színesítésre, mondjuk egy Waking Up Blindra, de oké. A zenekar úgy zárta a koncertet, ahogy kezdte: a legújabb „Theories of Emptiness” albummal és a csúcsminőségű Our Way Through the Silence-szel, amely csúcsszintű drámai teátralitással és bombasztikussággal utoljára még egyszer a magasba emelte a Močvarát!

Mit lehet mondani zárásként? Igazából semmi olyat, ami lényegesen új lenne ahhoz képest, amit már két éve az Evergrey ljubljanai koncertjéről szóló beszámolóban leírtunk. Varázslat és tökély. Talán egy leheletnyi – de tényleg csak leheletnyi – visszafogottság érződött, hiszen a banda nem volt olyan közlékeny, mint két éve Ljubljanában, a koncert után viszont nem felejtett el lemenni a rajongók közé, fotózkodni velük és autogramot osztani. A turnéik bevett rituáléja szerint! Az Evergrey tehát továbbra is egy alaposan beolajozott, filigrán pontossággal összeszokott csapat, amely koncertjein továbbra is csúcsformát hoz. Amikor véget ér a bulijuk, rögtön azon kapod magad, hogy már számolod a napokat a következő találkozásig – ez pedig újabb bizonyítéka annak, hogy élőben ez a zenekar sebezhetetlen!

Szerző: Edita Klemen & Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Inner Vitriol – setlist:
1. Slowly She Dies
2. The Frozen Wind
3. Butterflies
4. Impressioni di settembre (eredeti: PFM)
5. Endless Spiral

Klogr – setlist:
1. Hysterical Blindness
2. One of Eight
3. Face the Unknown
4. Lead Wings
5. Whale Fall
6. Gravity of Fear
7. Waking World
8. Unspoken Words
9. The Twisted Art
10. Guinea Pigs

Evergrey – setlist:
1. Falling From the Sun
2. Say
3. Midwinter Call
4. Distance
5. Eternal Nocturnal
6. A Silent Arc
7. Call Out the Dark
8. One Heart
9. Where August Mourn
10. Weightless
11. Missfortune
12. Save Us
—ráadás—
13. A Touch Of Blessing
14. King Of Errors
15. Our Way Through the Silence


Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik