Istenektől elfeledve, a Metalsteellel

0 303

Ha egyáltalán találni valami fénypontot az elmúlt két szar évben, akkor legalább az, hogy a bandákban a teljes koncertsötétség ellenére sem hunyt ki a kreatív energia, és már egy éve egymást érik az új albumok. Így múlt pénteken az élőhalottak is feltámadtak a death/grind veterán Dickless Tracy ötödik stúdióalbuma, a Grave New World megjelenését ünneplő bulin, egy nappal később pedig a felújított Orto barban (mivel a dohányzót átköltöztették a régi bárba, az alsó terem befogadóképessége rendesen megnőtt) a Metalsteel gondoskodott egy jó kis heavy metal buliról az új lemezzel.

Az előzenekari posztot ezúttal nem holmi ifjoncok kapták, hanem a hazai thrash metal, sőt úgy általában a hazai metal öregjei, „pa čak i šire” – vagyis még tágabban: az egész egykori közös haza metalszcénájának nagyöregjei, a Sarcasm. Alig egy hónap múlva lesz jó 32 (!) éve, hogy megjelent a kultikus Crematory debütalbum, amelyet ma a Vardartól a Fudzsi-hegyig nagy becsben tartanak, a Sarcasm pedig semmi jelét nem mutatja a kifulladásnak. Az utóbbi években ugyan átéltek – és túléltek – néhány felállásbeli rengést, főleg az énekesi poszton, hiszen elváltak útjaik a hosszú éveken át frontemberként szolgáló Mucyval, utódja, Gašper Čadež pedig szintén nem húzta túl sokáig. A veteránok azonban a saját soraikban találták meg a megoldást: az énekes cipőjébe a zenekar főnöke, a halhatatlan Aleš Blaznik lépett, a banda tavaly Pot v raj címmel kiadta hetedik stúdióalbumát, és bebizonyította, hogy a thrash-fenevad még mindig élesre fent karmokkal karmol. A változások a színpadon, élőben főként abban érződnek, hogy Aleš reszelős, dallamtalan hangja miatt a Sarcasm valamivel nyersebben és agresszívabban szól, ezzel pedig mindenekelőtt zsigeribben, mint korábban. A korábbinál is hangsúlyosabbak a csapatvokálok, amelyekben Klemen Renko jár az élen, és persze ott van a megbízható „low-end”, Vito Stričevič is. Élőben ezúttal a „gang vokálok” nem mindig voltak a legpontosabbak, aminek okát nyilván az elmúlt két év szinte teljes koncertaszályában kell keresni. Egyébként a Sarcasm a kissé vérszegény közönség ellenére is tisztességesen bemelegítette a terepet, a nyakakat pedig főleg a vasklasszikusok, a Crematory és a Dej mi/Sarcasm mozgatták meg, de az újabb keletű dalok is, élükön a Something to Believe In című nótával. A Pot v raj lemezről az Adrenalin és a Hitrost is telibe talált, csak a kissé esetlen szlovén szövegeknél lett néha egy picit kínos a dolog, a himnikus Road Warriors viszont alaposan megdolgoztatta a nyakakat, és jelezte a (túl) korai búcsút.

A Metalsteel is világra hozta hetedik gyermekét (a Steel Alive koncertlemezt nem számítva), az istenektől elfeledettet. A Forsaken By the Gods megjelenését a járvány hónapokra jegelte, de végül a Metalsteel és a heavy metalra éhes-szomjas közönség is megérhette a zenekar eddigi alighanem legérettebb anyagának élő bemutatását. A Metalsteel egyszerűen mestere a szakmájának, és tőlük gyakorlatilag már rutinszerűen nem is vár mást az ember, mint magas színvonalú produkciót. A rutin alatt azonban nem unalmas, kiszámítható műsort kell érteni, hanem a lehető legmagasabb szintű előadást, amit a Metalsteel a várakozásoknak megfelelően már az új lemez címadó dalával induló nyitánnyal leszállított. Ezzel a lány és a fiúk megmutatták, hogy a 2021-es Metalsteel sokkal sötétebb és komolyabb, mint eddig bármikor, amit valószínűleg a felnőttkornak és főleg a világnak, illetve a természetnek lehet betudni, amely egyre inkább azt mutatja, hogy az ember idegen test ezen a bolygón, és mindannak az oka, ami ezzel a világgal nem stimmel. A komolyság ellenére a Metalsteel élőben továbbra is színtiszta élvezet, főleg az energikus, karizmatikus előadásnak és a közönséggel kialakított jó kapcsolatnak köszönhetően – a nép ismét a medvodei banda tenyeréből evett. A tenyérben pedig ott volt a Rok–Beny gitárospáros megannyi emlékezetes riffje, a kettejük szárnyaló szólói, valamint a hazai színtér egyik legszilárdabb, legmegbízhatóbb basszus–dob tandemjének, Dašának és Matejnek a dübörgése. A Metalsteel rutinosan lavírozott az újabb és a régebbi anyag között; előbbi kétségkívül gyorsan gyökeret ver majd a rajongók körében, hiszen számos, összetettebb elem gazdagítja, elsősorban a ragadós, epikus refrének, utóbbit pedig a hazai közönség amúgy is régóta a szlovén metal történelmének részeként tartja számon. A medvodeiek így valamivel kevesebb mint másfél óra alatt végigsétáltak a diszkográfián: az Usoda (Novi svet, sőt még az ősrégi Darkrcát is előrántották, amin még Rok és Beny is elnevette magát), a Taste the Sin (a kiváló The Eye of the Pyramid és a Trapped in the Nightmare), a Bad in Bed (White Circle), az Entertainment (The Trip) és a This Is Your Revelation (a címadó dal) albumoktól egészen az újszülöttig. Ez utóbbi számos megrendítő pillanattal lepett meg, amelyek sok-sok hallgatás után ülnek majd be igazán a fülbe, de nem lehet elmenni a sötét minieposz, a Death = Life és a melankolikus ballada, a Fallen Brother mellett, amelyet a túl korán közülünk távozott Žiga Mrak emlékének ajánlottak.

A Metalsteel ismét bebizonyította, hogy a neve egyszerűen a szlovén heavy metal szcéna szinonimája, és ezt nem lehet megkerülni. Amit a Forsaken By the Gods csak megerősít. A Sarcasmmal és a Dirty Skunksszal együtt bebizonyították, hogy két év után erős remény pislákol: a mi (metal)isteneink még nem feledkeztek meg rólunk, és talán a régi normalitás oly nagyon várt visszatérése már nem is olyan elérhetetlen, mint amilyennek nemrég még tűnt.

Fotók: Nina Grad

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik