Helyszín: Otočec / Szlovénia
Dátum: 2012. 06. 27. – 2012. 07. 01.
Körbeért az év, beköszöntött a nyár eleje, és vele a hagyományos, többnapos rockerünnep, a Rock Otočec. Ha az utóbbi években a nagyobb-kisebb rockfesztiválok (Švic, Klumpanje, Shengenfest, Gora Rocka…) úgy nőnek, mint eső után a gomba, a Rock Otočec azon kevés hasonló fesztiválok egyike errefelé, amely joggal építhet a folytonosságára és hagyományaira, és ennek köszönhetően az évek során a fiatalok körében már be is vált a garantált hétvégi bulik címszereplőjének. A Rock Otočec a zenei program mellett gazdag kísérőprogramot is kínál a látogatóknak: műhelyeket, impróligát, stand up fellépéseket, iszapfürdőt, fürdést a Krka folyóban… ezért a hangos, negatív felhangú kritikák ellenére Otočec kétségkívül még mindig az Alpok napos oldalának legkellemesebb rockfesztiváljai közé tartozik.
Itt érdemes feltenni a kérdést: pontosan mi szúrja (jogosan) a rosszindulatú nyelvek orrát? A hasonló típusú rockfesztiválok szervezőinek zöme, Otočeccel együtt, évszázadok óta ugyanarra a tizenöt-húsz szlovén és volt jugoszláv előadóra épít, aztán ezt a zenei programot úgy adja el, mintha ez lenne a legőrültebb dolog, ami valaha történt a galaxisban. Külföldön ez nem így van. A szomszédos Horvátországban, amely nálunk is nehezebb gazdasági helyzetben van, az utóbbi években szép számmal bukkantak fel olyan fesztiválok, amelyek valódi, világszínvonalú sztárokkal etetik a közönséget, miközben a nekünk oly kedves Szlovéniában a szervezők még mindig azon versengenek, ki a falu bikája, ahelyett hogy felzárkóznának a korhoz, és felugranának az európai vonatra.
A Rock Otočec gyönyörű helyszínnel büszkélkedhet. A középkori otočeci vár közvetlen közelében zajlik, a Krka zuhatagainak csodás díszlete és a folyó vízi élővilága önmagában is csábító, így a jó hangulat már a fesztiválra érkezéskor sem marad el.
Idén a kínálat javítása érdekében a felelősök ötnaposra hosszabbították a Rock Otočecet, ami a nyitó szerdai nap látogatottsága alapján merész húzásnak bizonyult. Bár a Človek z bombami nevű projekt, amely Európa kulturális fővárosával, Mariborral együttműködésben született, csábító bemutatkozást kapott, a szerdai este nagyon gyéren volt látogatott; munkahelyi kötelezettségeim miatt magam is kihagytam.
Eljött a csütörtök, és vele több látogató egész Szlovéniából, bár a rendezvény területe a három-négy évvel ezelőttihez képest még mindig félig üresnek tűnt. A főszínpadi programot fél hétkor a mozirjei rockerek, az Up N’ Downs nyitották meg, őket a stájer funkosok, a Soundtopia követte, majd a színpad a ljubljanai garázsrock-formációé, a Dandelion Childrené lett. A frontember Jure kezdeti színpadi bukfencei és egy kábelben való megbotlása ellenére a zenekar művészileg érett, teljesen egyedi kollektívának mutatkozott, a fellépésnek pedig Jure és Anže tettek hozzá újabb dimenziókat azzal, hogy folyton gitárt és basszusgitárt cseréltek. Bár a színpad előtti tér szinte üres volt, már a három nyitózenekar is sikeresen bemutatta a maga rock’n’roll-víziót. Következett a Manouche, amely a retró zenei irányzatokat igyekszik modern módon tálalni, de a hiteles, organikus hangzás hiányában nehezen hódítja meg a célközönséget. Az aktuális zenei trendek követése folytatódott a svéd Movits! fellépésével, akik a maguk módján különböző műfajokat keverednek, és minél szélesebb hallgatói körnek akarnak tetszeni. A swing pattogó ritmusait Johan Rensfeldt hiphopbetétekkel gazdagította, érdekes volt főleg a szokatlan zenei alap, amelyet többnyire csak szaxofon és billentyűs hangszerek alakítottak. Utánuk a Rock Otočec színpadára visszatért a Hladno Pivo, a horvát punk bajnokai és valószínűleg a volt Jugoszlávia területének legnagyobb rockzenekara, amely a szétesése után ért el hírnevet. A szilárd fellépés ellenére, amelyet a Pjevajte nešto ljubavno, a Ne volim te és a Nije sve tako sivo klasszikusai uraltak, bevallom, a horvátokat a múltban már láttam jobb formában. Fél egykor éjjel jött el a fesztivál húzóneveinek ideje, a nyolctagú amerikai kollektíváé, a Gogol Bordelloé. A népes felállás, élén a teátrális frontemberrel, Eugene Hütz-cel kifogyhatatlan energiaforrásnak bizonyult, színpadi bolondozásuk pedig remekül illett a pattogó cigánypunkhoz, amely az este első fellépőjeként képes volt felrázni az addig túlságosan álmos közönséget.
Pénteken forró reggelre ébredtünk, az esti zenei programig tartó időt pedig a Krka szigetén álló kis színpadon üldögélve ütöttük agyon, amelyet két híd kötött össze a színhellyel. A reggeli torna, a stand up, a nyereményjátékok és az improleptika elvezettek minket a délutánon át a Džem fellépéséig, majd a krškói rockerekig, a Momentoig. Az elődeiknél több embert csábítottak a színpad elé a rockabilly-ugrabugrák, az Eightbomb, mielőtt még a Dolenjskára jellemző melankolikus rock jegyében színpadra léptek az ígéretes helyi rockerek, a Crossfire. A Kultur Shock, a szlovén zenei színpadok régi ismerősei stílusban a Gogol Bordello hangzásának közelében folytatták, csak a világ különböző tájairól származó etnozenei elemek erősebb jelenlétével. Ahogy a frontember, Srđan Jevđević a fellépés közben mondta, az ő zenéjük ugyanis minden nép zenéjének extrém keveréke. A külföldi vendégek sorában a következők a New Young Pony Club voltak, new wave és poszt-punk elektronikus keverékével, de az erős reklám alapján többet vártunk tőlük. Az est húzónevének szerepe a rogatecieké, a Mi2 jutott, akik az elmúlt évtized állandó szereplői a szlovén rockban. A Mi2-t kiváló összeszokottság és a frontember, Tone Kregar vezetői képességei jellemzik, aki a zenekar dallamos, rádióbarát slágereinek, mint a Sv. Margareta, a Pa si šla és a Toplice, szárnyán gond nélkül csalt elő csordultig telt adag kinetikát a színpad előtti tömegből. Legutolsóként, akárcsak 2005-ben a Siddharta után, az Orleki lépett fel, akik koccintottak a „Vinska trta” poharával, körülnéztek a „Tri doline” vidékén, felkapaszkodtak a „Kum”ra, és élő változatban is sikeresen bemutatták legnagyobb slágereik feldolgozott aranzsmait, amelyek a „Repete” című album nemrég megjelent kiadása óta stílusban gazdagabb változatban élnek.
Szombaton a higany még egy-két fokkal feljebb kúszott a hőmérőkben, így a nappali hőmérséklet Otočecen állítólag egészen 36 Celsius-fokig emelkedett. Egyesek a Krkában hűsöltek, mások az iszapban, a harmadikak a hűtés hagyományosabb módszereihez, a sörhöz ragaszkodtak. A fesztivál mennyiségileg leggazdagabb programját fél hatkor az Otočecen való fellépés horvát előválogatójának győztesei nyitották meg, a Pištolj na gumene metke, őket a D8 Dimension követte, a fesztivál egyik legkellemesebb meglepetését pedig az El Kachon szerezte, akik szintén a válogatók tűfokán át kerültek a fellépésig. Az El Kachon a bluesromantika tiszta, klasszikus rockos vallomására és a hammondorgona hangfüggönyére épít, ezért ha tovább dolgoznak keményen, a jövőben még hallunk róluk. Igazi punkagresszió-roham volt a Deafness By Noise, mielőtt esti órákban a már kissé ittas fejeket az olasz Passogigante szórakoztatta üres tartalmú ska-nyelvén. A régi rockerlelkeknek újabb kellemes fülbemászó adag érkezett Danilo Kocjančič és barátai révén, akik félórás odüsszeiában végigsétáltak Danilo népdallá vált slágerein, a Tina ne verjame, az Anita ni nikoli és a Poišči me dalokon, külön köszönetet az érdemeiért pedig a kulturális és oktatási miniszter, Žiga Türk is nyilvánított neki. Bár észrevehető gyakorlatlansággal, a bátran hamiskásan játszó öregurak érdekes színfoltot jelentettek a többségében a fiatal közönséghez igazított zenei programban. A helyszín a várakozásoknak megfelelően újra megtelt a stájer, kelta ihletésű rendbontók, a Happy Ol’WcWeasel fellépésén. A mulatós punk ír folk elemekkel és polkaritmussal a fiatalok szerint a fesztivál egyik csúcspontja volt, a zenei hangok mélyebb megérintéséről pedig Vlado Kreslin és a Mali Bogovi gondoskodott. A muravidéki szülött a szeretett vidékéről szóló nosztalgikus dalokat, a „Cesta” album még mindig mély jelenlétével a repertoárjában, rutinosan játszotta le, és ismét meleg fogadtatásra talált, amiből kiderült, hogy egész Szlovéniában otthon van. Következett az ugrás Belgrád szívébe Bajaga és az Inštruktorji társaságában, akik az utóbbi évtizedek egyik legnépszerűbb pop-rock zenekarai a tágabb régióban. A fellépésük valamivel idősebb látogatókat is közelebb csalt, Bajaga pedig a régi slágerek és a „Daljina, dim i prašina” albumról származó vadonatúj dalok kellemes kombinációjával mutatkozott be. A főfesztiválszínpadot hosszú fellépéssel a macedón elektronikus zenész, a Kiril Džajkovski zárta le, ami stílusban első pillantásra szokatlan választás egy rockfesztiválra, de a megjelentek ajkán játszó mosolyok inkább azt bizonyították, hogy mégsem volt olyan rossz.
Véget ért tehát az ötnapos Otočec zenei fele: a fesztivál zenei és kísérő szórakoztató programjával többnyire igénytelen látogatóit elégítette ki, aggasztó viszont, hogy a számuk évről évre stagnál. A kérdésre, miért van ez így, a felelősöknek gyorsan választ kell találniuk, mert a csökkenő látogatószám hosszú távon oda vezet, hogy nem lehet majd kifizetni az összes számlát, amelyből egy szervezésileg olyan igényes projektben, mint a Rock Otočec, bizonyosan nem kevés van.
Elsőként valószínűleg a zenei nevek listáját kellene felfrissíteni – ha a szlovén fesztiválok ma már két lépéssel lemaradnak a külföldiek mögött, talán éppen a Rock Otočecen van a felelősség, hogy a jövőben előrelépjen, és legalább megközelítse azt a kínálatot, amelyet a szomszéd országok promótereinek sikerül összeállítaniuk. Persze semmi gond a rengeteg fiatal, még nem befutott zenekarral, amelyek az otočeci fellépést rendszerint kkänyszeres munkával szerzik meg, úgy tűnik, az újítás a közepes és nagy nevek kiválasztásánál hiányzik. Mert hát minden ízlésnek meg kell felelni, öregnek és fiatalnak, mulatósnak és komolyabbnak.. Mindenesetre a sikeresen lezárult 2012-es projekt után már csak annyit írhatok: sok sikert a Rock Otočec 2013 megvalósításához!
szerző: Urban Bolta
fotók: Oliver Rušković / a Rock Otočec 2012 archívuma
