A HammerFall kalapácsának zaja Mariborban is visszhangzott (2009)

0 179

Fellépők: Bloodbound, Sabaton, HammerFall
Helyszín: Maribor / UŠC Leon Štukelj / Szlovénia
Dátum: kedd, 2009. április 7.


HammerFall! 13 évvel az első stúdióalbum megjelenése után, amelyek egyébként úgy elrepültek, hogy észre sem vettük, hét stúdiólemezzel a hátuk mögött, tapasztaltabban és érettebben, a „háborús viharok metaljának” egyre népszerűbb ifjú fenegyerekeivel, a Sabatonnal és egy másik svéd bandával, a Bloodbounddal együtt (utóbbi nem éppen régi csapat, bár három albummal a zsebében már ők is hasonló műfaji kürtbe fújnak) új, hatalmas európai turnéjuk során kalapácsütéssel érkeztek meg a szlovén földre is.

BLOODBOUND: 

Az egész este a koncertek megszokott rendjénél korábban kezdődött. A kapuk már 19.00 órakor kinyíltak, és elsőként a Bloodbound lépett színpadra 19.30-kor. Mivel a power metalban kevésbé ismert névről van szó, gyorsan felvázolok néhány alapvető életrajzi tényt a bandáról. A Bloodbound svéd melodikus metalosok, akik 2004 nyarán alakultak. Thomas Ollson gitáros és Fredrik Bergh billentyűs hozta létre őket, utóbbi a kiváló svéd AOR-rockzenekar, a Street Talk tagjaként is ismert. A banda 2006-ban adta ki első stúdióalbumát „Nosferatu” címmel, egy évvel később pedig a folytatást, a „The Book Of Dead”-et, amelyen vendégként a kiváló német hard rock énekes, Michael Bormann (ex-Jaded Heart) vitte az éneket. A Bloodbound jelenlegi tagjai Urban Breed (ének, ex-Tad Morose), Tomas Olsson (szóló- és ritmusgitár), Fredrik Bergh (billentyűk), Pelle Åkerlind (dob), Henrik Olsson (ritmusgitár) és Johan Sohlberg (basszusgitár). A zenekar nemrég jelentette meg új stúdióalbumát „Tabula Rasa” címmel. Sajnos most be kell érnetek azzal, hogy a Bloodbound műsora gyakorlatilag kicsúszott a kezemből egy kellemetlen szerencsétlen körülményláncolat miatt (parkolóhely-keresés, séta a helyszínre, előtte egy tévesen betervezett megálló a ŠKUC-nál), így csak a Nosferatu záró részét kaptam el. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy lássam: rendkívül ügyes, kompakt és hibátlanul összeszokott felfogásról van szó, amely a lassan csepegő, kis létszámú közönséget kellemesen meglepte és láthatóan megörvendeztette, hiszen a show végén nem fukarkodott a hangos ovációval. Mindössze öt dalt zsúfolt bele a Bloodbound a fél órájába, és az előzenekari szerephez képest nagyon jó hangzást kapott a teremben (az utolsó dal alapján ítélem meg). Az alapfeltételek teljesültek, ami nagyon jól jött a bandának a rá váró névépítéshez és megerősödéshez. Edzett, gazdag zenei tapasztalattal rendelkező rutinosok csapata ez, a középpontban kitűnő, dallamosan kidolgozott, tekintélyt parancsoló énekkel, dinamikus és magabiztos színpadi játékkal.

SABATON:

 A Sabatonnak 40 perc jutott. A színpad előtt már úgy 350 lelkes rajongó hullámzott, bizonyítva, hogy a banda neve Szlovéniában alaposan megszilárdult. A zenekar valamivel több mint két éve lépett fel nálunk először, igazi „rejtélyként”, amikor a Grave Diggerrel együtt a svéd Therion előzenekara volt 2007 januárjában és februárjában. A turné rendkívül sikeres volt a csapatnak, köszönhetően annak a megnyerő stílusnak, amellyel metalprédikációjukhoz közelítenek. Így mindössze egy évvel a „Metalizer” után megjelent a harmadik stúdióalbum, „The Art Of War” (2008), amelyen a banda tovább csiszolta háborús metalmeséit.

A pompával fűszerezett rohamdalok habozás nélkül talpra állították az embereket, különösen Joakim Broden énekes jeleskedett, aki jóval nagyobb eltökéltséggel és megnövekedett magabiztossággal (a két évvel ezelőtti ljubljanai fellépéshez képest) uralta a színpad előtti tömeget. Már a pozitív hangvételű köszöntés is, amellyel Joakim nem titkolta a zenekar örömét, hogy újra felléphet Szlovéniában, és hogy a Sabatont lelkesíti az életmű kiváló fogadtatása a szlovén közönség körében, tovább buzdította a jelenlévőket az általános önfeledt ünneplésre.

Ez pedig tulajdonképpen egyáltalán nem volt nehéz azokkal a indulókkal, amelyekkel a Sabaton élőben is teljes mértékben meg tud győzni. A két gitár eleinte kissé rekedt hangzását utólag szépítették és letisztították, a zenekar pedig a koncert első felében az új „The Art Of War” album „kiadós” bemutatásával, a másodikban pedig a régebbi (a közönség által is bevált) győztes számokkal, mint az Attero Dominatus,  Price Of A Mile, Primo Victoria és a záró Metal Machine, teljesen elvarázsolta a népet, szó szerint az ő tenyerükből evett. A látvány hihetetlen volt, hiszen Joakimnak különösen a Primo Victoria alatt, valamint a záró Metal Machine-nél sikerült az egész termet ugrálásra és felemelt kezes tapsolásra bírnia, beleértve a fellépő bandák hivatalos merchandise-standjánál álló két lelkesen ringatózó eladónőt is. A Sabaton egy lépcsőfokkal ismét feljebb lépett, az új album ilyen konkrét bemutatása pedig azt bizonyítja, mennyire szilárdan bíznak a fiúk a saját céljukban és zenei víziójukban, és persze azt is, mennyire büszkék új lemezükre. Nincs kifogás. Maximális és minden szempontból lenyűgöző.

HAMMERFALL:

A HammerFall, amely 1996-os sikerével ssarkig tárta az ajtót a Sabatonhoz hasonló bandák felfedezése előtt, mára teljesen megbízható metalbástyává vált. A metalszíntéren tanúsított dacos kitartásával már rég elfújt minden rosszindulatú célzást arra, hogy egynapos legyekről van szó, akik két album után nem hagynak maguk mögött senkit, akit ez a zene még lenyűgözhetne vagy érdekelhetne. A HammerFall érdekes jelenség, amelyet főleg a frissen sült heavy metal megszállottak fogadnak el zenei (és személyes) fejlődésük útján a metál varázsán keresztül. Tehát afféle lépcsőfok ezen az úton, amelyen mindent felfedezhetnek, amit a heavy metal a hallgatónak nyújthat. Mellette nem hanyagolható tény, hogy a HammerFall az új albummal is bebizonyította, milyen magabiztosan képes az ezerszer használt alap gitárfrázist saját szerzeményeinek csábító kompaktságává formálni, és ezekben 2009-ben sem lankad a banda ismert, mérgesen fertőző pompája, amelyet a tökéletes dallamok követésének filigrán érzéke ültet át a dalokba.

A mélységében igen tágas színpad külön emelvényre helyezte Johansson dobjait, előtte pedig előszínpad állt, amelyen a tagok a koncert alatt dinamikusan váltogatták egymást. A zenekar az egész koncertet vízfüggöny-effektekkel fűszerezte, amelyek vékony, hosszan elnyúló, vízesés alakú sugárban különösen az olyan dalok alatt, mint a Glory To The Brave, a Blood Bound és a Last Man Standing, fokozták a hangulatot.

A HammerFall az UŠC Leon Štukelj színpadán határozottan felfrissült felállásban mutatkozott be: az 1996-os debütalbum óta újra visszatért Fredrik Larsson basszusgitáros, a vezetőgitáros Stefan Elmgrent pedig Pontus Norgren váltotta. Amikor az utóbbi a társaival együtt berohant a színpadra, a kinézete alapján futólag a Grave Digger gitárosa, Manni Schmidt jutott eszembe, némi Ralph Santolla-s (Obituary) arcvonással megspékelve. Ennél fontosabb, hogy Pontus viszonylag rövid idő alatt kiválóan beilleszkedett a HammerFallba, nem csak a stúdiómunkában, hanem a színpadon is, ami egyenértékű, sőt a teljes jogú tagsághoz még fontosabb. Pontus magabiztosan nyomta a szólók zömét, kiválóan harmonizált az első HammerFall-kabalával és (még mindig) rendkívül vékony Oscar Dronjakkal, és összehangoltan mozgott az ötös kidolgozott színpadi koreográfiájában. A Something For The Ages, az új „No Sacrifice, No Victory” album instrumentális száma a koncert közepén olyan pontot adott, amellyel a tömeget meg lehetett győzni arról, hogy kiváló, klasszikus skandináv iskolát képviselő gitárossal van dolguk, filigrán, iskolás ujjtechnikával. Ebbe a számba a HammerFall egy rövidebb Anders Johansson-dobszólót is beletett.

Hajdanán a HammerFall úgy nyitotta a koncerteket, hogy a bevezetőben színpadra berohant a kalapácsos, páncélos kabalájuk, teljes erőből meglendítette a hungarocell kalapácsot, és lecsapott vele a színpadra. Ezúttal a zenekar különleges fény- és lézereffektekkel érkezett, amelyek a teremben a levegőbe valamiféle hologramokat rajzoltak, köztük a híres kalapácsos harcossal, valamint hullani látszó hópelyhekkel a Glory To The Brave alatt (valaha ennek a számnak az előadásakor fehér hungarocelldarabkákat eresztettek a közönségre). Megemlítem még, hogy a zenekar műsorába pirotechnikai betétek is be vannak tervezve, de a mariborii koncerten ezeket nem aktiválták.

A HammerFall a várakozásoknak megfelelően csúcsprofi koncertet adott, amelyen csak a hangzás okozott némi bosszúságot, hiszen az elején a túl hangos dobok kissé eltorzították a képet, de később a gitárok is egyenrangú hangzásbeli elsőbbséget kaptak. Ezúttal a hangzás a terem közepén és természetesen hátul volt a legjobb.

A közönség meglepett azzal, hogy a „No Sacrifice, No Victory” album összes új dalát kiválóan fogadta, a versszakokat pedig dicséretesen vissza is énekelte. A HammerFall az előadott anyagot az összes stúdióalbumról összekeverte a repertoárban, bár hiányolható volt még egy-két dal az első lemezről a Glory To The Brave mellé. A csúcspontok a már említett Glory To The Brave mellett természetesen a régebbi dalok, a Crimson Thunder, a Renegade, a Heeding The Call és az explozív záró Riders Of The Storm voltak. Különösen az utóbbi alatt érződött már Joachim Cans hangszálain a fáradtság, ezért kikerülte a refrén magasabb regisztereit, és improvizálással, valamint az alacsonyabb dallamfekvés megtartásával helyettesítette őket. Az arénás hangvételű refrénekben, mint például a Keep The Flame Burning, olykor egy-egy sort a közönségre is rábíztak.

A ráadást a zenekar két részre bontotta. Az elsőben ismét a levegőbe repítette a termet, amikor belekezdett a vasökölű Let The Hammer Fallba, a másodikban pedig kicsikarta a jelenlévőkből az utolsó decibeleket is, amikor előhúzta a Hearts On Fire slágert, egyszerű, mégis rendkívül ütős refrénnel. Mindenképp minden figyelmet megérdemlő esemény volt, amely bebizonyította, hogy a HammerFall semmiben nem hajlik meg az útján. Megőrzik koncertjeik magas dinamikájú színházát, az ismert és kiforrott pozitív vibrációval és energiával. A remek koncerthangulatot a beleélő közönség is megemelte, amely ezúttal többségében zsenge húszévesekből állt. A HammerFall magabiztossága ellenére nem szabad megkerülni, hogy a Sabaton produkciójával és népszerűségével ezen a turnén nagyon sikeresen kihívja őket. Ezúttal sok osztrák állampolgár is útra kelt Maribor felé, főleg Ausztria déli és délkeleti részéről, akiknek Maribor közelebbi állomás, mint Bécs, ahol a HammerFall 2009. április 14-ére hirdette meg a fellépését. A mariboriak koncertélmény intenzitását, amely ezúttal is kiválóan zajlott a Sindian Underground szervező éber vezénylete alatt, rendkívül érdekes lesz összevetni azzal az élménnyel, amelyet a svéd trió power metal-falanxa másnap Zágrábban varázsol majd elő. Ezért maradjatok velünk továbbra is!

szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik

SABATON: 
1. Introjavel 
2. Ghost Division 
3. The Art Of War 
4. 40:1 
5. Cliffs Of Gallipoli 
6. Attero Dominatus 
7. Price Of A Mile 
8. Primo Victoria 
9. Metal Machine 
10. Outrodevil

HAMMERFALL:
1. Punish And Enslave
2. Crimson Thunder
3. Legion
4. Blood Bound
5. Renegade
6. Hallowed Be My Name
7. The Abyss
8. Last Man Standing
9. Heeding The Call
10. Glory To The Brave
11. Something For The Ages
12. Any Means Necessary
13. Natural High
14. Keep The Flame Burning
15. Between Two Worlds
16. Riders Of The Storm
—ráadás I.—
17. Lore of the Arcane
18. Trailblazers
19. Let The Hammer Fall
—ráadás II.—
20. Hearts On Fire


Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik