Szerző: Rok Klemše
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Ljubljana / Orto bar / Szlovénia
A koncert dátuma: 2015. 12. 01.
Látogatók száma: 250
A retro thrash áradat nagyjából egy-két éve kifulladt, és úgy tűnik, a műfaj néhány ritka kivételtől eltekintve megérte a második ciklikus hanyatlását. De semmi baj, a műfaj becsületét még így is megmenti pár kivételes banda, és az egyik ilyen a thrash világ Kubrick-féle Űrodüsszeiája, a progresszív thrash metal arizonai megalodonjai, a Vektor. Nekik alig több mint tíz év alatt sikerült az, ami keveseknek: kultikussá váltak, méghozzá teljes joggal. Az Orto bar alsó szintje december első napján látta vendégül a Vektort az első európai turnéjuk keretében (korábban Európa kizárólag a Hellfesten láthatta őket), és ördögien találó, hogy Ljubljanát éppen most díszítik kozmikus elemek, hiszen a Vektor maga a megzenésített világegyetem.
A First Contact turné melegítéséről a holland thrasherek, a Distillator gondoskodtak, de a „melegítésből” édeskevés lett, nagyjából annyi, amennyi a terem és a kinti hőmérséklet közötti különbség. A hollandok egy jó fél óra alatt szórták ránk az összes thrash közhelyet: az unalomig ismert riffektől, a főleg Slayerből lemásolt ötleteken át (a silány „Kerry King”-szólókkal együtt) egészen a töltényöves, magas szárú tornacipős imázsig. A Revolutionary Cells című bemutatkozó lemezükről játszott számok egytől egyig úgy hasonlítottak egymásra, mint tojás a tojásra, ebben a tekintetben tehát egyáltalán nem voltak forradalmiak. Néhány ügyes gitárfogást csak az énekes-gitáros Desecrator mutatott, a többi rendkívül unalmas és kiszámítható volt, akárcsak a záró szentségtörés, a Slayer-klasszikus Black Magic. Ez a thrash-lepárlás inkább állott víz, mint jó pálinka.
Néhány árnyalattal jobban teljesítettek a spanyol Angelus Apatrida, a színpadaink régi ismerősei, amire Guillermo énekes nagyjából húszszor emlékeztetett is minket. A spanyolok az új, Hidden Evolution albummal tértek vissza hozzánk, és elég jó fényben mutatták be. A srácok most sokkal összeszedettebb és magabiztosabb bandának bizonyultak, mint korábbi fellépéseiken, és valószínűleg a népes, jó hangulatú közönség is feltüzelte őket. Hamar kiderült azonban, hogy az Angelus Apatridát is hasonló bajok gyötrik, mint az előzenekart. A számok ugyanis gyorsan ismétlődni kezdtek, az állott ötletek önmagukat újrahasznosították, a vége felé a dalok már annyira egyformák lettek, hogy összefolytak egymással (az egyetlen emlékezetes szám a kicsit eltérő Give ‘Em War maradt), és ezt Guillermo jó énekhangja sem tudta megakadályozni. Energiahiányt, önbizalomhiányt és összeszokottságot az Angelus Apatridának nem lehet felróni, de a végére azért egyre türelmetlenebbül toporogtunk, hogy mikor fejezik már be.
Végre ugyanis valamivel tizenegy után elérkezett a pillanat, amelyet a zsúfolásig megtelt terem óriási lelkesedéssel fogadott. A Vektor már a tízperces nyitó eposszal, a Cosmic Cortexszel olyan hatást ért el, mint Strauss Also Sprach Zarathustrája, és hasonló stílusban telt el a másfél óránál valamivel rövidebb idő, az idei év egyik legjobb koncertjén. A Vektor már az első hangokkal levett a lábunkról, a közönséget rögtön megmozgatta, és végtelen mosholásba kergette, miközben mint az ősrobbanáskor, fénysebességgel repkedtek minden irányba a mesteri riffek és a fenomenális gitárpárbajok. A leggyorsabb részeket az amerikaiak könnyedén lenyomták, és nagyon nehéz volt eldönteni, kire figyeljen az ember, de a legtöbb figyelmet valószínűleg Blake Anderson dobos lopta el, aki miniatűr szettjét úgy püfölte, mint egy hiperaktív gyerek egy nagy adag Čokolino és csokis tej után. Még gyönyörűbb volt a maga módján a DiSanto/Nelson zseniális gitárkettős vonalainak összefonódása, akik úgy tűnik, kiapadhatatlan forrásai a fantasztikus ötleteknek, és a Voivod, a Watchtower és az Atheist legjobb pillanatainak egyfajta összegét adják, erős saját kézjeggyel. Ez a Black Future után eltávolította a Vektort a nyilvánvaló hatásoktól, és egy új, sajátos entitást szült. A Black Future és az Outer Isolation kozmikus zúzdái mellett (a tökéletes Tetrastructural Minds-szal) három új számot is bemutattak, amelyek az új, Terminal Redux albumot vetítik előre. Főleg a The Cygnus Terminal hangzott rendkívül ígéretesen, és látszik, hogy a Vektor még nem mondta ki az utolsó szót. Bár a számok elég hosszúak, úgy suhantak el mellettünk, mint az Enterprise warp 10-es sebességgel, és túl hamar elérkezett a záró Accelerating Universe ideje. A közönségnek azonban nem kellett sokáig könyörögnie, a Vektor a legvégén még az Asteroiddal is szétszórt minket. A Vektor mínusza? A majdnem teljesen elfogyott merchandise, amelyből már csak a pigmeusok és a kölykök találtak volna maguknak valamit. Ha a végén szabad parafrazeálnom James T. Kirköt: „Space: the final frontier. These are the voyages of the starhip Vektor. Its mission: to explore strange new worlds, to seek out new life and new civilazations, to boldly go where no band has gone before.”
Setlista
VEKTOR:
1. Cosmic Cortex
2. Deoxyribonucleic Acid
3. Ultimate Artificer
4. Tetrastructural Minds
5. The Cygnus Terminal
6. Black Future
7. Psychotropia
8. Accelerating Universe
— ráadás —
9. Asteroid
Képgaléria
